Egy tréning azoknak, akik tényleg szeretnének megtanulni hajózni az alapoktól…
KADÉT SULI I.:
Erősen gyakorlat központú oktatás, ahol a hangsúly azon van, hogy önállóan megtanuld kezelni a hajót.
2x 3 napos tréning, az első 3 nap az anyakikötőben maradunk és tanulunk, nem vesztegetjük az időt túrázásra. Azaz szigorúan iskola jelleggel történik a képzés.
Első 3 nap:
A tréning reggel 10 órakor kezdődik, délután 16 óráig tart. Amennyiben van rá lehetőség a hajóátvétel napján is elkezdjük a tanulást délután és csináljuk amíg bírjuk. 🙂
Második 3 nap:
Kora reggel indulás egy mini átkelésre Velencébe. Egy éjszakát töltünk ott, és egy éjszakai hajózással jövünk vissza. Hogy megtapasztalja a tanuló, milyen az, amikor nem „kietlen” vizeken hajózik, hanem jelentős kereskedelmi forgalomban, és milyen az éjszakai hajózás, mire kell odafigyelni, hogyan hajózunk éjszaka.
KADÉT SULI II.:
Ez a tréning azoknak szól, akik az alapokon már túl vannak. Itt az első nap vagyunk csak az anyakikötőben ( vasárnap ), ahol csak ismételjük az alapokat, majd vitorlázósabb hét jön, melyben ellátogatunk Olaszországba ( Velence, Chioggia ), majd Horvátországba ( Rovinj, Umag ) és vissza Szlovéniába.
Tematika a hosszabb távú hajózás, kikötőbe be- és kijelentkezés, vitorlák kezelése, útvonaltervezés. Cél a minél több hajózás és vitorlázás természetesen éjszakai menettel megfűszerezve.


Tréning helyszín: SZLOVÉNIA, IZOLA
KADÉT SULI I.:
KADÉT SULI II.:
Részvételi díj:
– 680€/fő/hét ( JÚNIUS – SZEPTEMBER: 850€/fő )
A hajónk Elan Impression 388 vagy 444.
A hatékonyság miatt az ideális tanulói létszám 6 fő.
