SART jeladó





Volt már szó a VHF rádióról, az EPIRB bójáról egy-egy korábbi szegmensben, így most egy másik vészhelyzeti jeladót mutatok be. Ez a SART jeladó. Search and Rescue Trasponder.

Ez az eszköz egy kiegészítő eszköz a többi vészjelző eszköz mellett. Hordozható kivitel. Ha el kell hagyni a hajót, akkor ezt a jeladót magunkal kel vinni a mentőszigetre, tutajba, mentőcsónakba. Aktiválva, a többi hajó radarképén jelzi majd a pozíciónkat. Ebben az esetben amire figyelni kell. Egyrészt azonnal készenlétbe kell helyezni, másrészt legalább 1 méter magasan kell rögzíteni és mindig függőleges helyzetben. Amennyiben készenlétbe helyeztük, akkor onnantól a többi hajó ( amelyik radar hatótávolságban van, hajóknál 5 tmf, légi mentő egységek esetén 40 tmf ) radarjeleire azonnal választ fog adni ( 9.2-9.5GHz ). Ekkor a hajó radarképén egyből meg fog jelenni a SART jele. Ez a jel segíti a hajót abban, hogy a pozíciónkhoz tudjon navigálni. Míg távolabb van, egy sor pötty fog megjelenni a radarképen, mely a mi irányunk felé mutat. Ahogy közeledik felénk a hajó ( 1 tengeri mérföld távolságnál ), úgy változik a radarkép is. Folyamatosan a pöttyök átalakulnak koncentrikus körökké, melynek a közepe mutatja a mi pozíciónkat.

Típustól függően a SART jeladó képes arra, hogy amint egy hajó közelít felénk, bekapcsoljon egy jelzőfényt, illetve amint érzékel minket egy radar, akkor fény és hangjelzéssel tudassa ezt velünk.

Mire kell odafigyelni:

  • Függőleges helyzet
  • Legalább 1 méteres magasság
  • Ne legyen árnyékolva ( drótháló, fém fólia, radar reflektor, stb… )
  • Ha pl mentőszigetnek nincs hely kívülre rögzíteni, lehet a szigeten belül is de figyeljünk az árnyékolásra.ű

Aktiválása:

  • Szereld fel. 
  • A biztosítókart húzd fel nyitott, azaz unlock pozícióba
  • Majd lefele húzve vedd ki a biztosító szeget.

 

 

Létezik a SART jeladóknak egy másik változata, mely az AIS rendszeren keresztül működik.

Ez bekapcsolás utén ultra rövid hullámon adja le percenként négyszer a pozíciónkat, melyet a VHF rádiók érzékelnek. Amennyiben olyan hajó van a közelünkben, mely AIS rendszerrel felszerelt ( kedvtelési célú hajókon is egyre elterjedtebb ), akkor az ő plotterén is meg fog jelenni a jeladónk helyzete. Egy körben egy kereszt. 

Az AIS SART jeladó hátránya, hogy nem kapunk visszajelzést, hogy valaki érzékelte e a jeleinket.

FONTOS!

Téves riasztás vagy bekapcsolás esetén a 16-os csatornán vagy DSC hívással jelezd, hogy téves riasztás történt. Hajó azonosítója vagy hívójele, pozíciód, és a közlemény, hogy téves riasztás történt