Safety First! Azaz mindig a biztonság az első

“A kapitánynak a hajón épp akkora a felelőssége, mint a hatalma…”

Fontos dolog a fenti mondat, de sajnos kevesen tartják fejben. Épp ezért kell némi szót áldozni arra, hogy beszéljünk a biztonságról a hajón.

Az első fontos dolog, hogy a hajón már akkor fokozott életveszély áll fent, ha kikötve pihen egy kikötőben. A látszólagos nyugalma ellenére sok sok veszély leselkedik az óvatlan emberre, elég ha csak a pallóra való fellépést nézzük, amikor egy apró figyelmetlenség elég és a legénység egy tagja vagy két hajó között találja magát vagy a hajó és a partfal között. Szerencsés esetben hullámzás nélkül.

A biztonságot három részre bontanám szét.

  1. A hajó biztonsága
  2. Legénység biztonsága
  3. A hajózás biztonsága

Menjünk sorban végig ezeken. 

Hajó biztonsága

Hajó biztonsága alatt azt értem, hogy maga a hajó ne sérüljön elsősorban fizikálisan. Ne feledjük, a hajó az, ami minket életben tart a víz felszínén. Hogy sérülhet fizikálisan egy hajó?

  • Léket kap
  • Vitorlás esetén árbóc törés
  • Veretek, rögzítési pontok törnek
  • Tűz
  • Kormánylapát sérül
  • Hajtás sérül
  • Fedélzeti rendszerek sérülnek

Lehetne még sorolni, de ezek a legalapvetőbbek. 

Legénység biztonsága

  • Man Over Board 
  • Sérülés a fedélzeten ( törés, ficam, zúzódás, nyílt sérülés )
  • Betegség ( tisztaság, takarítás és rend, hogy sem a bogarak, sem bármilyen fertőző dolog ne nyerjen teret. Szűk közösség összezárva könnyen járványhoz vezethet )

Hajózás biztonsága

  • Mindig legyen valaki, aki figyel
  • COLREG betartása
  • Ne kényszerítsek másokat hirtelen manőverekre
  • Minden esetben mások számára is legyen nyílvánvaló a szándékom

Ez a három terület persze összemosódik, hisz teljesen szétválasztani nem lehet. Viszont bármelyik eset is történik meg, minden esetben a kapitány lesz a felelős, nem tudsz másra mutogatni vagy azt az indokot felhozni, hogy te éppen nem voltál a fedélzeten. Hisz a kapitány irányítása alatt megy a hajó és a legénység.

Mikor okozhat ez gondot? Sokszor látni, hogy tudatmódosulásig, azaz az önkontroll elvesztéséig fogyasztják az alkoholt a hajón. Sokszor a kapitány is.Ha valaki megiszik egy pohár bort, akkor azzal semmi gond. De amikor a harmadik, negyedik üveg ürül ki… Nos épp ezért, ne engedd a mértéktelen italfogyasztást a hajódon. Bármi baleset történik, TE felelsz a hatóság előtt. Ha az a válaszod, hogy azért történt, mert X.Y. ivott, a hatóság azt válaszolja, TE HAGYTAD, hogy igyon. Inkább köss ki, ha a társaság nagyon inni szeretne, de azt ne feledd, hogy ( sajnos magyar sajátosság ), nem tudhatod, nincs e a melletted levő hajón kisgyerek, beteg ember vagy fáradt aki aludna. Azaz dorbézolást ha lehet, ne a kikötőben.

A másik, hogy gondold át, megéri e bevállalni egy keményebb időjárási helyzetet. Ha úgy ítéled meg, hogy kockázatos, akár a kinti víz/szél miatt, akár amiatt, hogy kijutni a kikötőből vagy esetleg bejutni nem lesz egyszerű azaz szintén kockázatos, maradj bent. A legénység viharban akkor van a legnagyobb biztonságban, ha a kávézóból nézi, mi történik kint.

Ha már kint kap el a rossz idő, de feszegesd a hajó határait. Reffelj, reffelj előbb, mint más hajók. Kiengedni egy vitorlát egyszerűbb, mint ha erős szélben hirtelen reffelni kellene. Azt mondják ( és igaz ), hogy ha azon gondolkodsz reffelni kellene e, akkor már késő. Sokan vagány dolognak tartják, leginkább a legénység, ha egy hajó szinte fekszik a vizen. Persze, nem az övéké a felelősség. A tied! Nem ismered a hajót, nem ismered az állapotát, csak reménykedsz benne, hogy kibírja. Hacsak nem saját hajó…. Mennyire lesz számodra magyarázat, hogy ha egy a terhelés miatt elpattanó állókötélzet valakinek kiveri a szemét az, hogy kicsit élvezni akartuk a hajózást?

Menet közben minden esetben legyen valaki a fedélzeten. Nem fog nyílt vizen másodpercek alatt történni valami, ha meglátsz egy hajót, idő lesz míg melléd ér. De ha nem figyel fent senki…. Nem kell a kormányt fogni, de figyelőszolgálat mindig legyen. Ne közlekedj úgy, mintha tied lenne a világ. Az, hogy előnyöd van, NEM JELENTI AZT, HOGY NEM MONDHATSZ LE RÓLA! Minannyian tudunk erre példát sajnos… Inkább tegyek egy kis kitérőt, vagy érjek 2 perccel később oda valahova, de sem az általam irányított hajót, sem egy másikat nem sodrok veszélybe. Az előny nem azt jelenti, hogy ragaszkodnod is kell hozza. És aki figyel, az ne csak előre figyeljen, hanem 360°-ban körbe, folyamatosan.

Havária esetén tudd kezelni a mentő eszközöket és a rádiót! És ezt tudja a legénység is. Az régen rossz, ha el kell hagyni a hajót és akkor kell elmagyarázni, hogy vegyék fel a mellényt, vagy pláne azt, hogy hol találják. Te vagy a kapitány, tőled várják, hogy megoldd a helyzetet. Tudd kezelni a rádiót, tudd kezelni a tutajt, tudd irányítani a többieket, tudj higgadtságot mutatni feléjük akkor is, ha keményebb pillanatok elé nézel.

Mindez persze senkit ne tántorítson el a hajózástól! De ezekről a dolgokról kevés szó esik, kevesen tartják be. A válasz mindig az, hogy x éve hajózom, soha nem történt semmi. Ennek két oka lehet. Vagy betartja ezeket és figyel, vagy még nem jött el az ideje. Ha valaki elmegy a baleseti sebészet elé és végigkérdezi azokat, akik ott ellátásra szorulnak, hogy aznap reggelén gondolta e, hogy most ott köt ki, ugyanezt a választ hallaná. Eddig velem nem fordult elő….

Ha viszont odafigyelsz, óvatos maradsz és nem a vagányság vagy a kivagyiság lesz a cél, akkor hosszú és balesetmentes hajós pályafutásod lehet. Három dolgot tarts fejben.

  1. Lehetsz bármekkora ász, a tengerhez és a természethez képest porszem vagy.
  2. Minden esetben kerüld el a legkisebb kockázatvállalást a szükségesen felül. 
  3. Neked egy feladatod van, mint Kapitány. Irányítani a hajót úgy, hogy mindig, minden esetben, mindenki biztonságban legyen.

 

Ha csak hallgatnád: