Intenzív vagy túra jellegű manőver tréning….

Melyik rendszerű manőver tréninget válasszam…? Nos ez az amire én nem tudok választ adni. Egyrészt mindkettőt szervezem igény esetén, másrészt nem az én tisztem eldönteni, max csak annyit tudok nyilatkozni, hogy én melyiket választanám kezdő hajósként. Inkább pár gondolatot írnék mindkettőről, aztán ki ki eldönti, melyik áll hozzá közelebb.

Intenzív, gyakorlat központú tréningek…

manovertreningSokan elfelejtik, hogy a vitorlázás vagy önmagában a hajózás a szép hobbin túl egy igencsak veszélyes üzem. Veszélyes lehet a hajóra, a legénységre. Épp ezért elengedhetetlen, hogy az alapokat addig addig gyakorolja a tanuló, ameddig nem megy. Legyen az kikötés, bójára állás, horgonyzás. Nézzük reálisan. Aki kezdő hajós, az nem azzal fog úgysem először találkozni, hogy a nyílt vízen halad teljes vitorlázattal. Addig el is kell jutni, utána ki is kell kötni…. Úgy, hogy se a hajó, se a  legénység ne sérüljön.  Épp ezért az intenzív tréningeken nem túra jellegűen folyik az oktatás, hanem helyben, minden este az indulási kikötőbe vissza állva azzal telik az idő, hogy lépésről lépésre minden alap manővert, mely a biztonságos elinduláshoz és kikötéshez kell minél többször gyakoroljunk, a végén már a tanuló önállóan végre tudja ezeket hajtani és tudja irányítani a legénységét. Mindezt akár napi 7-8 órában. Így ha önálló hajóbérlésre adja a fejét, akkor már magabiztosabban, elég gyakorlattal a háta mögött tudja ezeket a manővereket végrehajtani, igaz még nem tökéletesen, hisz ahány kikötés annyi féle helyzet adódhat. De az alapok biztosan meg lesznek.  Az előnye ennek a tréningnek, hogy egy helyben adott minden. Van bója, van olyan partfal ahol a kikötést több oldalról megközelítve lehessen gyakorolni, van hely a horgonyzás gyakorlására is. Nem beszélve az egyéb hajófelszerelések használatának megtanulásáról…  Hátránya, hogy mivel a tanuláson van a hangsúly, így a kaland, a látnivalók, a „minden este más kikötő” élménye mondhatni nem annyira domináns.

 

Vitorlástúra jellegű tréningek…      

sailing-lightness-collection-mustoEz inkább hasonlít egy nyaralásra. Minél több idő menetben, megismerni minél több helyet, hisz a helyismeret is számít a hajózáskor, azaz egy már ismert kikötőben könnyebben eligazodik a kezdő hajós, mint egy idegenben. Közben megállás fürdeni, barangolás egy egy szigeten… Tagadhatatlanul élvezetes és hasznos forma. De…. – És ez csak az én véleményem. –  Menet közben a hajón van 3-4-5 tanuló minimum. Lesz egy nap egy elindulás, egy kikötés. Nem biztos, hogy lesz hely és alkalom gyakorolni a kikötést.  Hisz a túrákon el kell érni egy adott aznapi célt mondjuk. Közben tehát haladni kell. Sajnos a tapasztalatok alapján arra nem lesz idő, hogy ez a 3-4-5 tanuló olyan mennyiségben és mértékben tanulja meg az alapmanővereket, hogy a későbbiekben önállóan, a legénységet irányítva végre tudják hajtani.

A Kadét Suli az intenzívre épít. Ott az első 3 nap ( Kadét Suli 1 ) semmi mást nem gyakorlunk csak az alapokat. MINDENKI! Addig, amíg nem megy. Hisz nem mindenkinek elég egyszer megmutatni. A második 3 nap ( Kadét Suli 2 ), ami már a vitorlázást és a menetben hajózást veszi át, már túrázósabb jellegű, hisz az alapok megvannak. Ott már nappali és éjszakai hajózás van, kikötés „idegen” kikötőben, tehát valamennyire a kalandot és a túrázást is belevesszük.

Tehát a kérdésre vissza térve, hogy melyiket érdemes választani, az a válasz, hogy neked kell eldönteni.  Biztosabb gyakorlati tudást szeretnél e, vagy inkább csak lazulnál, napoznál, nyaralnál, miközben nem annyira mélyen kipróbálhatod a kikötést, elindulást egy egy alkalommal? Én az első, intenzív rendszer szerint tanultam és nem 3 nap, hanem egy hét volt az az idő, amit egy helyben töltöttünk, de máig hálás vagyok érte Constantinnak ( oktatóm volt ), hogy addig sosem engedett tovább, míg egy manővert nem tudtunk megcsinálni az elvárásainak megfelelően. A vitorlázás és túrázás utána már alakult, egyenes arányban a tapasztalással, a vízen töltött idővel.

Egy kérdést érdemes magadban feltenni. Mi a fontosabb számodra abban a pillanatban, amikor úgy döntesz, megtanulnál hajózni? Az élmény vagy a tudás megszerzése?

Ennek fényében tudsz jelentkezni akár a tanfolyam jellegű manőver tréningjeinkre, akár az intenzív, gyakorlat központú tréningjeinkre. Rosszul egyikkel sem jársz, csak mást és mást ad a kettő. A mérleg két nyelve…

Bármelyik is érdekel, fordulj hozzám bizalommal. 🙂