Beszéljünk picit a horgonyzásról. Sajnos a legtöbb hajós ( az Adrián ) tartózkodik tőle. Vagy kikötőben vagy bóján szeret állni. Ok, van az az időjárás amikor ez az ésszerű választás. De az esetek többségében nyugodtan éljünk a hajó eme felszerelésével.
A legfontosabb dolog amit érdemes kiemelni, hogy NEM CSAK A HORGONY tartja meg a hajót, hanem a lefektetett lánc súrlódási ellenállása is. Sőt, sokszor csak ez utóbbi.
Az első és egyik legfontosabb tanács. Mindig járó motornál engedjük le és húzzuk fel a horgonyt! Felhúzásnál függetlenítsük a motort a hajtástól. Ezzel kiküszöbölhető, hogy a túl nagy áramfelvétel problémát okozzon. Egy jó tanács. Elindulás előtt, ellenőrizzük, hogy ha benyomtuk a gombot, adtunk egy kis gázt, majd a kart újra függőlegesbe állítottuk, a gomb kiold e magától. Előfordult már, hogy nem oldott ki és akkor ott leszel felhúzott horgonnyal, hajtás nélkül a part közelében. Nos az álmoskönyv szerint sem jó együttállás. 🙂
Horgonyzás menete….
Amennyiben kinéztük a meglelő helyet akkor alap menetben tegyünk a hajóval egy kört sekélyebb víz esetén a mélységmérőt figyelve. Nincs e egy magasabb szikla, roncs abban a körben, ahol a hajó elforog majd. Ez mélyebb vízben is ajánlott lehet. Ezután széllel szemben lassan közelítsük meg azt a pontot, ahol a horgonyt le akarjuk engedni. Ha elértük, állítsuk meg a hajót. Vitorlásoknál nincs a cockpit-ban kezelőszerve a horgonynak, ezért a legénység egy tagjára kell bíznunk. a horgonyláncok általában 10 méterenként jelölve vannak. Nézzük meg a mélységet és kezdjük el leengedni a láncot. Fontos, hogy közben próbáljunk egy helyben állni. Tiszta víz esetén látszik, ha leért a horgony a fenékre. Ha a horgony leért, alap menetben induljunk el hátra, miközben a horgonyt engedjük tovább. Aki a horgony kezeli, nézze a lefutott lánc hosszát. Általánosságban a vízmélység 3-5x -ét kell leengedni, hogy a lánc biztosan tartson. Azaz 5 méternél minimum 15 métert. Van egy másik ajánlás is:
Ha lent van a kívánt hosszúságú lánc, álljunk meg a hajóval és szóljunk, hogy ne engedjünk le több láncot. Ezután egy kicsit erősebb hátramenetbe kapcsolással ellenőrizzük, hogy tart e. Ha jól ért talajt és jó a lánc hossza, a hajó megáll vagy eleve nem mozdul a hátramenet ellenére. Ha mozgunk, akkor célszerű felhúzni és újra kezdeni a manővert. ( Léteznek horgonycsúszás figyelő applikációk telefonra, érdemes letölteni egyet. )
További jótanács és egy szabály. Egyrészt valószínű, hogy egy szebb öböl esetén nem leszünk egyedül. Ezért figyelni kell arra, hogy ahogy a hajó a szél függvényében elforog, ne érjen hozzá semmihez. A többi hajó is elforog majd, de azért figyelni kell. Illetve próbáljuk ne más láncára tenni a miénket, mert ha ő elindul, akkor a mienket is felszedi. Ebből adódik egy szabály. HORGONYON ÁLLÓ HAJÓT SOHA NEM HAGYUNK MAGÁRA, azaz legyen valaki a fedélzeten aki tudja kezelni a hajót. Igen, sokszor ez a kapitány keresztje… De a hajózás erről ( is ) szól. Amennyiben charter hajóval vagyunk és a horgony elakad, ne álljunk le egyből láncot vágni pl, hanem hívjuk a charter cég technikusát.
És akkor még a horgonyokról pár szó. Hisz több féle létezik. Charter hajókon leginkább a CQR horgony található, de számos típus létezik.
És a többi a teljesség igénye nélkül:
Bruce vagy Claw
A legtöbb vízfenéken jól kapaszkodik, de a homokos és iszapos talajon kevésbé.
Fluke
Jól teljesít a lágabb fenéken, mint például az iszap és a homok. Köves vagy sziklás fenék esetén nem tart erősen
Fisherman
Az egyik legrégebb óta használt horgonyfajta. A tengeri hajózásból vette át a folyami hajózás, még ma is leginkább nagy hajókon található meg. Csak horgonylánccal használható.
Plough
Olyan mint a CQR, de a horgony feje nem csuklós módon csatlakozik a szárra. Emiatt a CQR jobban tolerálja a szelek miatti elfordulást.
Nem árt figyelni pár dologra. A kikötés marinában a legdrágább. Városi partfalon sok helyen olcsóbb, bóján állni mondjuk a fele a marina árának ( kb 200 kuna 10-13 méterig ), és a horgonyzás ingyenes. De nem minden esetben! Sok helyen már nem a bójáért fizetünk, hanem az öböl használatáért. Ilyenkor a horgonyzásért is elkérhetnek annyit, amennyit a bójára állásért.
Végül egy rövid videó: