Hajózni csak nyáron?

Hajózni csak nyáron?

Sokakban az a hit él, hogy hajózni, vitorlázni az Adrián csak nyáron érdemes. Pedig ez nem feltétlen igaz állítás. Nyáron megvan a varázsa a meleg tengerben való fürdésnek az igaz, ellenben minden más épp úgy megélhető ősztől tavaszig. Sőt! Ilyenkor még tömeg sincs!

adriatelAz Adria „télen fűt, nyáron hűt.” Azaz a külső szigeteken nyáron kellemesebb a hőmérséklet, nem annyira forró, télen viszont melegebb az idő. Azt lehet mondani, hogy november végéig nappal jóval 20 fok felett van a hőmérséklet, szinte nyaralós, míg naplemente után kell csak leginkább pulóver. Télen február végéig az éjszakák és a reggel csípősebb, nap közben 10 fok körüli/feletti a hőmérséklet. Február végén sok külső sziget már virágba borulhat. A látvány meg sokszor a nyárit is felülmúlja, mert még nincsenek a területek felkészítve a turistákra.

Viszont ami tény, ilyenkor gyakrabban fogadja emberes szél az érkezőket. Bóra, Jugó.. De ezek is hajózhatóak, főleg a a parttól távolabb. Tehát aki a hajózást magát szereti, a pergősebb feladatokat, tanulni szeretne, vagy csak élményeket gyűjtene, azok számára télen is ugyanolyan lehetőségeket képes nyújtani az Adria mint nyáron. naplemente_hidegfront_tenger

A hajók jó része egyébként fűthető, amit a tapasztalatok szerint nem nagyon szoktunk használni, de ha valakinek a komfortérzetéhez szükséges, akkor van lehetőség rá. Kikötőben meg elektromos fűtés is lehetséges, egyszóval a hideggel nem feltétlen kell számolni, vagy nem reménytelen a harc. J

Gyakorló vitorlás túrák október-novemberben… Szilveszter a tengeren… Velencei karnevál hajóval februárban… Áprilistól meg az itthoni hideg felengedése a Dalmát tavaszban sok sok napsütéssel…

Amennyiben forog benned a hajózás gondolata, ne csak nyárban gondolkodj. Az igazi Dalmát életet megismerni nem akkor lehet igazán, amikor turisták tömegei lepik kel a partokat, kis falvakat. Ne tántorítson el az időjárás, messze jobb idő van mint itthon, ne tántorítson el a berögzült gondolkodás, hogy télen az ember síelni megy, nem hajózni… És ne feledjük el mások irigységét, amikor egy egy túráról megérkezve nap által megkapottan, élményekkel tele vívjuk ki mások irigységét, amihez nem kellett egy karibi utazás.

És a legvégső indok: Az árak… A hajók árai ilyenkor szinte a béka feneke alatt vannak. Sokszor a csúcsidényhez képest féláron lehet elérni a hajókat, a városi kikötők üresek, így lehet partfalhoz kötni, ami egyrészt sokszor ingyenes ilyenkor vagy minimális a díja, nem kell marinába beállni, plusz ilyenkor a bójákért sem kérnek általában semmit.

Kell meg, hogy győzködjelek?

 

http://www.origo.hu/tudomany/fold/20050214ahet1.html

http://www.divecenter.hu/news/1769/teli-adria

És a tenger milyen?