Elmélet és valóság – 4.rész, Reffelés

A reffelés menetéről egy régebbi bejegyzésben már írtam. Most nem a reffelés menetéről fogok írni, hanem arról, miként érdemes. A versenyzők sokszor mást mondanak, de egy dologgal érdemes tisztában lenni. A versenyzőknél nem elsődleges szempont a biztonság, míg akik csoportot visznek, vagy családjukat, ott az első alapelv az kell legyen, hogy a biztonságos hajózás alapszabálya, a legkisebb kockázatot is kerüld el. Ok, persze már az is fokozott veszélyes üzem, ha a kikötött hajóra fellépsz, de természetesen nem erre gondolok, mikor a kockázat elkerüléséről beszélek.

No de miről is van szó? Arról, hogy a jib, illetve a mainsail felületét milyen sorrendben reffeljük, azaz milyen sorrendben csökkentsük a vitorla felületét. Versenyzőktől sokszor hallani, hogy a jib az, amit elsőként reffeljünk és a mainsailt csak azután. Emögött talán a teljesítménycentrikusság húzódik meg, mint érv. De minket nem ez érdekel.

Nézzük a két vitorlázatot. Az egyik a boom és a hozzá tartozó szerelvényeken keresztül áll ellen az erőknek, a jib vagy valamelyik oldali kötél és csiga, csörlő valamint a jib halyard, illetve az újabb hajókon a forestay a teherviselő elem. Ez miért fontos? Amennyiben bármi probléma adódik ( kötélszakadás például ), akkor a mainsail sérülése akár az árbocot is magával ránthatja, ahogy kivág a boom valamelyik oldalra. Ha az árboc sérül, akkor az számot járulékos sérüléssel járhat a boom rögzítési pontjának törésén/kiszakadásán kívül. Amennyiben a jib esetében történik valami, ott ha elszakad a kötél, csak kilebeg a vitorla, vagy elég csak elvágni a kötelét más probléma esetén és csak a vitorla lesz oda, az árboc nem.

Épp ezért reffeléskor is ezt tartsd szem előtt és a biztonságot. Ez annyit tesz, hogy elsőként mindig a mainsailt reffeld. Ez lesz a biztonságosabb. Ezt követően a jib vagy orrvitorla következzen. Így kíméled a legjobban a hajót és ezáltal magadat és a legénységedet.