Horvátországban 98%-ban mooring köteles kikötéssel találkozunk. Sokszor látni kikötés közben, hogy mennyire idegen sokak számára ennek ellenére ez a kikötési módszer. Vagy csak szimplán nem gyakorolták, gyakorolják. Egyszerű, mert majdnem mindig jön egy helyi erő segíteni. Ám de sokszor nem, és ekkor vannak sokan meglőve. Így pár szóban beszélek a “két kezes” kikötésről. A “két kéz” annyit tesz, hogy két ember köti ki a hajót, külső segítség nélkül.

A mooring kötelek….

A morring kötél nem más, mint egy a tengerfenékre rögzített kötél, melynek egyik vége a partfalhoz, vagy a mólóhoz van rögzítve, a másik vége a tengerfenékre. Ez a kötél hivatott a hajó orrát rögzíteni. Ezen köteleket felvenni a partfal felöl lehet. Rendszerint feladja a marina személyzete, de van, hogy nekünk kell felvenni ha nincs segítség.

Mikor elkezdjük a kikötés manőverét, már készen kell állnia a hajónak erre. Azaz a hátsó kikötő köteleket tisztázzuk le és készítsük elő, legyen elő véve a csáklya és a fenderek is legyenek kitéve.

Tolassunk a kinézett helyre, annyira közel a parthoz, hogy a “deck hand” ki tudjon ugrani a partra ( ő a kiugró ember ). Amint kiugrik, a két hátsó kötelet dobjuk ki neki. Ezt gyorsan rögzítse a kikötő bakon vagy bikán. Most elég annyira, hogy a hajót megfogja, megtartsa. Ekkor a hajót alapmenetbe előre kell állítani. Ezáltal a két kikötő kötél megfeszül és megtartja a hajót. Ha erősebb az oldalszél, akkor lehet az alapmenetnél több kell, illetve ilyenkor célszerű a kormányt a szél felé fordítani. Figyeljünk arra is, hogy nagyjából a két kikötő kötél egyforma legyen. Amint a kötelek feszülnek, és a hajó stabilan áll, a motort előremenetben hagyva a fedélzeten maradt ember a csáklyával vegye el a “kiugró embertől” a mooring kötelet, miután ő feladta közvetlen a kikötőkötelek rögzítése után. Mivel a hajó stabil, nyugodtan előre tudjuk vinni a mooring kötelet a hajó elejéhez, de vigyázva, hogy véletlenül se húzzuk be a hajó alá, mert a csiga felkaphatja. Rögzítsük erősen a hajó orrát. Fontos, hogy ha fúj a szél, mindig azt a mooring kötelet kössük fel elsőként, amelyik a szél feletti oldalon van. Ha a mooring kötelet lekötöttük elöl, tegyük üresbe a hajót ( gázkar ), majd a hátsó köteleket vezessük vissza a hajóra és kössük le. Olyan távolságot hagyjunk a parttól, hogy egy hullámzás ne verje oda a hajó farát, de a palló kényelmesen kiérjen a partra.

Főleg szél esetén, mindezt gyorsan, késlekedés nélkül kell végre hajtani.

Amennyiben  megjelenik a kikötő személyzete a parton segíteni, akkor ha tanácsot adnak, azt érdemes végrehajtani még akkor is, ha esetleg a megszokottól eltérő. Ő ismeri a kikötőt, hogy mikor milyen szelekben mikor van a hajó biztonságban, így a megszokott rutinodat felülírhatják.

Vélemény, hozzászólás?