Tisztában vagyok azzal, hogy a reffelés kérdése örök vita tárgya. Nem is akarok ítéletet hírdetni ez ügyben, csak azt írom le, én hogy látom.

A reffelés az angol reef szóból származik. A vitorla refelése annyit tesz, hogy csökkentjük a vitorla felületét. Így csökkentjük egyben a rá ható erő mértékét is. Ebből következik, hogy csendes vagy gyenge szeles időben nem érdemes reffelni.

Teljes vitorlázattól a teljesen reffelt állapotig

Két féle vitorlázatról beszélünk a charter hajókon. Katamarán és egy két egytestű hajón úgynevezett lazy jack-es, azaz hagyományos vitorlázat van, ami alap esetben a boomra van leengedve. A másik lehetóség a roll vitorlázat, melyben a vitorla az árbócban hosszában végigfutó „tengelyre” van feltekerve, innen húzzuk ki hátra a boom vége felé. Mindkettő más technikát igényel jellegénél fogva.

 

Lazy Jack…

A vitorlákon található 2 vagy 3 reff sor. Ha reffelni szeretnénk, akkor a vitorlát lejjebb engedjük, az adott reffsor kötelét megfeszítjük, majd visszahúzzuk a vitorlát. Ilyenkor mivel a reffkötél lefeszíti a vitorlát, nem tudjuk teljesen felhúzni és ezáltal lesz kisebb a vitorla felülete. Ami miatt én nem szeretem, – bár tanulni ez a vitorlázat a legjobb – az az, hogy a reffelés menete bonyolultabb, illetve összesen van két vagy három lehetőségünk, pedig sokszor elég lenne finomabb állítás is.

 

 

 

 

Roll vitorlázat…

Itt pofon egyszerű a dolog. A nagyvitorla furling vagy az árbóc és a boom találkozásánál található ( ekkor sajnos valakinek ki kell előre mászni a betekeréshez, ekkor erős szél esetén biztonsági hevederrel! ) vagy van egy kötele bevezetve a cockpitba. Végül is ekkor nincs más teendőnk, mint betekerni annyit a vitorlából ( miután szélbe álltunk ), amennyit szükségesnek érzünk. Kényes az egyensúly a sebesség vagy haladás és a biztonság között. Inkább legyünk túlbiztosítva, abból baj még nem született.

 

 

 

 

Orrvitorlánál szintén a furling kötelével tudjuk beljebb húzni a vitorlát.

 

 

 

 

Mikor és mennyire….

Egy igaz mondás, hogy ha azon gondolkodsz, kell e reffelni a vitorlát, akkor már elkéstél vele. Katamarán vitorlásoknál szigorúan veszik, hisz egy katamaránt boríthat a szél, itt sokszor egy táblázat található vagy a boomon vagy a cockpitban, hogy milyen szélerősségnél mennyit kell reffelni. Én azt vallom, hogy teljes vitorlázattal 20 csomóig kényelmesen lehet hajózni, de csak akkor marad fent nálam a teljes vitorlázat, ha eleve teljes vitorlázattal mentünk és a csapat is gyakorlottabb. Kezdő csoport esetén vagy ha nem sportos hajósokkal hajózunk, 10 csomó felett én már reffelek. Maximum 15 csomónál. 25 csomónál mér reff kettő vagy még inkább tekerek be a vitorlán. Ilyenkor már az orrvitorlát is. Éjszakai menetben ha a legénység tapasztalt semmi gond, lehet teljes vitorlázattal haladni, hisz ha reffelni kell, akkor egy gyakorlott páros ezt gyorsan meg tudja este is oldani. Ha a csapatnak nincs gyakorlata, akkor az éjszakát érdemes eleve valamennyire reffelt nagyvitorlával kezdeni, hisz ha éjjel történik valami és leszakad egy pofon az égből, akkor vagy megelőztük ezt a dolgot és nincs több gond, vagy mivel a vitorla már reffelt állapotú, nem éri akkora hirtelen erőhatás, a kezdőbb csapat is tudja addig kezelni, amíg feljön egy gyakorlottabb kéz a fedélzetre gyorsan ( itt másodpercekről beszélünk, ilyenkor mindenki „frissen pattan ki az ágyból” ) és be tud csatlakozni a fedélzeten folyó munkába.

Melyik vitorlát reffeljük előbb?

A hajók nagy többsége két vitorlázattal halad. Van aki az orrvitorlát reffeli először. Én a nagyvitorlával kezdem. Ennek oka annyi, hogy ha a nagyvitorlával történik valami, akkor ott sérülhet az állókötélzet, a boom és ezáltal akár az egész árbóc is, ellenben ha az orrvitorla, akkor ott elszakad egy kötél, az orrvitorla kilobog és baj esetén kisebb kár éri a hajót. Így az orrvitorlát később kezdem el reffelni.

A legfontosabb, hogy ismerjük meg magunkat, a határainkat és a legénységet illetve mindig a legénység és a hajó biztonsága legyen az első. Ha még nincs nagy szél de ha körbe nézel és azt látod közeledik valami, inkább menj elé. Egyszerűbb visszahúzni ha mégsem lesz semmi, mint a nagy “mosógépben” elkezdeni reffelni. Sokan tanácsolják azt is, hogy figyeld a többi hajót. NE FIGYELD! Miért? Lehet hozzá nem értő legénysége van aki felelőtlen. Lehet profi csapat, aki teljes vitorlázattal is elbír 25-30 csomós széllel. Vagy lehet, ő meg téged figyel és azért van teljes vitorlázattal, mert még te is és már ki is alakul az ördögi kör. Ha nem vagy biztos a hajóban, akkor kifutás előtt kérdezd meg a skippert aki átadja, mit javasol. Milyen szélerőnél kezd el reffelni. Ebből tudni fogja, hogy még tanulsz te is, és emiatt nem fog butaságot mondani, sem kinevetni. Többre becsülik az óvatos kapitányt mint a fejjel a falnak típust. És még egy fontos. Én 35 csomó felett már a motort járatom és behúzom a vitorlákat… Tedd te is nyugodtan ugyan ezt.