Ismét Izolában zajlott a tréning. Leérkezve elég haragos idő fogadott minket, de legalább ezt az oldalát is megismerték a kadétok a tengernek. A csapat ügyes volt, gyorsabban is haladtunk a szokásosnál. Vasárnap reggel elkezdtük gyakorolni az alap manővereket késő délutánig. Hétfő reggeltől folytattuk és a csapat jó érzékről tett tanúbizonyságot. Így kedd reggel el tudunk indulni Velencébe. Elég érdekes volt az út, volt nyár, ősz és tél. Azaz napsütés nulla széllel, szakadó eső viharos széllel, csendesen szemerkélő eső borús felhőkkel kísérve. Mindezt pár óra alatt. Velencébe érve kárpótolt minket a sors, mert a felszakadozó felhőben olyan naplementét kaptunk, amire nem volt még példa. 🙂 Itt eltöltöttünk két éjszakát és körbe is hajóztuk Velencét. Másnap reggel indultunk vissza Izolába, elég erős szél kíséretében. Áldás lett volna, ha nem pont szembe fúj. Krajcolgattunk, de előre nem sokat jutottunk a célunk felé. Aztan a szél elmúlt egy időre, de csak azért, hogy pár óra múltán újult erővel térjen vissza. Szerencsére éjjel befordult úgy, hogy pont negyedszelet kaptunk és ki is tartott végig. Így hajnal 3-tól könnyű volt a menet. Reggel 9 körül meg is érkeztünk Izolába, majd egy rövid ismétlése következett a tanultaknak. Szokás szerint jól haladt a csapat, és mindenki hasznos tudással ért haza. 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?