izolaMegvolt a manőver tréning. teszt jelleggel 2×3 naposra alakítottam, de mint a tapasztalat mutatja ez az ideális, illetve a helyszín is jelesre vizsgázott. Az első 3 nap kalandozósabb volt. Egy Bavaria 37-es volt az iskolahajó ezen a héten. Szombaton hajóátvétel volt, majd vasárnap reggel elindultunk Velencébe. Az időjárás még nem a szebbik arcát mutatta, erős déli szélünk volt, majd egy fél óra leforgása alatt átfordul északivá, és az eső is eleredt. 7 óra “zögykölődés” után érkeztünk meg Velencébe. A gáton belül hála az égnek már valamelyest gyengült a szél és az eső is elállt, a nap is erőlködött a kisütéssel. 🙂 A régi jól megszokott marinába nem tudtunk beállni az erős keresztáramlás, a szűk hely, és az erős oldalszél miatt, így bölcsebb énemre hallgatva az új ( egyébként közvetlen a régi mellett levő ) marinába álltunk be. Ez még egy új marina, a személyzet sincs még teljes létszámban, így erős szeles kikötés oldallal manőver a “szomszéd” német hajó segítségével történt meg. Ezután egy hatalmas séta következett Velencében a Rio Grandéig, majd vissza a Szent Márk  téren át Velence hátsó részén, ami leginkább a helyiek lakta rész, nem turista látványosság. Épp ezért jobban visszaadja a helyiek életét.

Másnap szép időre keltünk, szinte semmi széllel. 9 órakor elindultunk vissza Izola felé, de mivel nem akartunk azonnal vissza érni, így az Olasz oldalon csorogtunk felfelé ( ellen áramlásban ). A terv Grado vagy előtte levő Lignanoi Marina Punta Faro volt. Ez rugalmasan változott. Megálltunk Lignano mellett. Se bója, se horgony, rábiztuk magunkat a nyugati 2-3 csomós szélre. Itt fürdés, egy jó vacsora volt a program, majd mivel a szél teljesen megszünt, 1500-as fordulaton ( ez kellett az 1,5 csomos sebességhez, hisz a távolság és a kívánt érkezési időpont ezzel a sebességgel volt elérhető ) szépen lassan bele töfögtünk az éjszakába. Millió csillag, éjszakai fények, világítótornyok… Nyugodt éjszaka volt, reggel ahogy terveztük Izola előtt voltunk. Úgy döntöttünk, hogy mivel be kellett állnunk a kikötőbe hisz érkezett a második turnusra a csapat, nem cifrázzuk és egyszerűen csak elütjük az időt, mely egy Izola melletti öbölben való bójázást jelentett fürdéssel, ebéddel, az éjszakai menet kipihenésével.

dockingKora este visszaálltunk és felvettük a második turnusra jelentkezett csapatot. Innen kicsit szárazabb, ám de jóval hatékonyabb tréning következett. Nem mozdultunk Izola mellöl, csak a gyakorlás. Első nap bójára állás, alap manőverek, vízből mentés napi 7 órában. Mindig csak akkor léptünk tovább, ha az előző feladatok probléma nélkül mentek, majd vitorlázás. Másnap ugyanez megint, de a városi kikötő mólóját használtuk. Kikötés farral ( merőlegesen és párhuzamosan indulva ), majd kikötés oldallal. A vitorlázást a tréning előtt ejtettük meg, hisz kellemes 10-15 csomós északi szelet kaptunk. Miután megvolt az önálló kikötés ( nulláról indult legénység második nap végére már önállóan hajtott végre minden manővert, egészen a kikötőbe való parádésan tökéletes nap végi beállásig ) jött még egy kis gyakorlás az öbölben és persze fürdés. Hisz nem csak a munka a lényeg, 7 óra fokozott tempó után kijár a legénységnek a jól megérdemelt lazítás. Az utolsó napra már csak az ismétlés maradt és a búcsú. Mi még a hajón töltöttük az éjszakát, a csapat másik fele már péntek délután elindult haza.

Összegzés… A manőver tréningek per pill két fokozatban zajlanak. Kadét Suli 1 és 2. Az alapoktól a mélyebb dolgokig. Ez a tréning megerősített abban, hogy így működik és így valós tudás adható át a túrázással összekötött manőver tréningekhez képest. Így a jövőben ( és már az őszi is ) ezt a metodikát követi. Azaz ismét 2x 3 nap lesz, az első 3 nap viszont a Kadét Suli 1 anyagát fogja végigvenni, a 2. etap meg a Kadét Suli 2.-ét. Azaz az első etap a gyakorlás és manőverek, a második 3 nap meg túrázósabb, azaz Izola-Velence-Izola túra, éjszakai hajózással, vitorlázással, szolgálattal. Így egymásra épül a két tréning.

A végeredmény meg magáért beszél. Hihetetlen jó volt látni, ahogy a legénység egyre biztosabban kezelte a hajót olyannyira, hogy a későbbiekben önállóan is végre tudjak hajtani azokat az alap dolgokat, amik a balesetmentes és hajó megtörése mentes alapokat jelenti. Kiállás, beállás, alap manőverek, kikötés, bójára állás, vízből mentés. Plusz tudják irányítani a legénységet, ami szintén nem mindegy, hisz a kikötés, elindulás sokszor csapatmunka.

A hajó kezelése mellett természetesen az adminisztratív feladatok elsajátítása is megtörtént, mint például hajó átvétel és leadás és annak folyamata az irodától a check listig.

Egy termékeny, jó hangulatú, sikeres hetet töltöttünk el ismét a Nagy Kéken… Nemsokára újra jövünk vissza….

Vélemény, hozzászólás?